Dió (Juglans regia)

Elsősorban gyulladásgátlóként használjuk. Belsőleg mandula-, orrmandula gyulladásra javasolt, de vastag-és vékonybélgyulladásra, gyomorhurutra, bélférgességre is kiváló. Cisztát, miómát vagy endometriózist együttesen belsőleg és külsőleg (pakolással és öblögetéssel) tud gyógyítani. Étvágyjavító, vértisztító. Mosogatással ajánlott bőrkiütésekre, lábszárfekélyre és egyéb, nehezen gyógyuló sebekre. Külsőleg van szemtisztító hatása is. Kúraszerűen 6 hétnél tovább nem ajánlott a napi fogyasztása.

A termések zöld héja, ún. kopácsa (Juglandis pericarpium) és a levelek (Juglandis folium) juglont és egyéb naftokinonokat tartalmaznak, továbbá cserzőanyagot és viszonylag sok asz-korbinsavat. Összehúzó, enyhén fertőtlenítő hatásuk miatt más növényi termékekkel társítva, hasmenéses állapotok kezelésére szánt teák készítésére alkalmas.

Egyes bőrgyógyászati kórfolyamatokban helyi fürdők vagy borogatások formájában használják (4-5 kávéskanálnyi levélből főzetet készítenek kb. 250 ml vízzel). A magvakból hidegen sajtolt zsíros olaj (Oleum Juglandis) sok értékes, telítetlen zsírsavat tartalmaz. Az "érelmeszesedés" (artheriosclerosis) megelőzésére szánt étrendi előírások keretében napi 2-3 kávéskanálnyit fogyasztanak belőle úgy, hogy hozzáteszik a már elkészített ételekhez vagy hidegen használják majonézek, saláták készítésénél.

Az éretlen terméseket, a termések zöld részét, ritkábban a leveleket használják likőrök készítésénél. A diófa zöld részei hamar barnulnak. A szárított levelek csak kevés juglont tartalmaznak. A juglon antibakteriális hatású, és gátolja kórokozó gombák fejlődését. Ez utóbbi tulajdonságot laboratóriumi körülmények között a fekete dió (Juglans nigra L.) leveleinél észlelték; észak-amerikai eredetű fa, nálunk is ültetik.

A diófa zöld részeiből, ill. a juglon átalakulási termékeiből nyert készítményeket használják hajfestékek, napozóolajok előállításánál. A balkáni eredetű közönséges dió a diófafélék (Juglandaceae) család tagja, a közismert gyümölcséért termesztett, impozáns méretű, akár 20 m magasra is megnövő fa. Könnyen felismerhető a sima, világos kérgéről és a levélszáron ülő 5-9 nagy méretű leveléről.

Hímvirága barka, nővirága a levél hónaljában nő. Gyümölcsét, a diót zöld burok veszi körül. A mérsékelt égöv alatt mindenhol termesztik termése és olaja miatt. A teljesen kifejlődött, megvastagodott szövetű, a szárról lefosztott szárított levelei adják a drogot (Juglandis folium), amely többek között juglont, hidrojuglont, cseranyagokat, flavonoidokat, illóolajat tartalmaz. 4-5 kg friss levélből lesz 1 kg száraz drog, amelyből forrázatot készítünk. A népi gyógyászat korábban felhasználta a szárított termésburkot, és a diótöréskor nyert, a termésben található közfalat, amelyekből főzet készült.

A diófa alatt nem nő meg más növény: a levelek lehullásakor felszabaduló juglon több hónapig marad a talajban, mielőtt elbomlik, mérgező más növényekre. Gyógynövényként a zöld burkot sőt magát a termést is használják, gyógyteát azonban a levélből készítünk. A dió termésében számos vitamin és ásványi só található: magnézium, foszfor, vas, kálcium, cink, B-9, B-6, E-, és A-vitamin. A diólevelet június végétől augusztusig gyűjtjük, olyankor, mikor már szép sötétzöld a színe de még nem jelennek meg rajta a rozsdafoltok. A leszedett, ép, nem foltos leveleket megszárítjuk, összevágjuk, szellős, száraz helyen tároljuk.

Hagyományos felhasználása: tonizáló, stimuláló, emésztést elősegítő és salaktalanító. Ezért ajánlják angolkórra, nyirokrendszeri betegségekre, tüdő- és csonttbc-re. Jól megfigyelhető hatása van az emésztőrendszerre és az izomzatra. Vértisztító, serkenti a máj tevékenységét és a vérkeringést. Antibiotikus hatása régóta ismert a népgyógyászatban. Vidéken a lépfenét is kúrálták vele.

Cukorbetegséget is kezelnek vele, mert szabályozza az anyagcserét, csökkenti a vércukrot, enyhíti a szomjúság érzetet, csökkenti a vizelések számát és megakadályozza a szövődmények kialakulását. A levelek összehúzó hatásúak, ezért enyhe hasmenésre és gyomorhurutra használják.

Belsőleg: naponta 1-3 csésze az előbbi esetekben. Hat hét folyamatos fogyasztás után ajánlatos egy 3-4 hetes szünetet tartani.

Külsőleg nőgyógyászati problémákra (fehérfolyás, méhgyulladás), ekcémára, tejallergiára, korpára és hajhullásra, visszérsebekre, szemhéj duzzanatra, mandulagyulladásra és fekélyes sebekre használják. Angliában fejtetű és atka ellen használták megelőzésre.