Generalizált szorongás: sokakat érintő valódi betegség

A 2020-as években nem nehéz olyan élethelyzetre gondolni, amikor erősebben szorongunk a szokásosnál, elég csak a ránk zúduló hírek és tévhírek özönére gondolni, amelyeket még ellenőrizni sem tudunk. A generalizált szorongás egy valódi betegség, és mint ilyet, diagnosztizálni és eredményesen kezelni is szükséges és lehetséges.

A generalizált szorongás jellegzetessége az álladóan fennálló, változóan intenzív szorongás és aggodalmaskodás, valamint legalább három a következő tünetek közül: alvászavar, izomfeszülés, fáradékonyság, koncentrációs problémák, irritabilitás és nyugtalanság. Gondolhatnánk, hogy a 21. században a híreket nézve, hallgatva szinte mindenki szorong. Úgy gondolom, hogy ez mindig így volt, a „boldog békeévek” egy sosem volt fantáziavilág, de kétségtelen, hogy az utóbbi évek információs özöne valóban meghaladja az információ feldolgozási képességünket és ez fokozza a szorongásunkat – mondja dr. Blazsek Péter, a Pszichiátrai Központ pszichiátere, gondozóvezető főorvos.

Az utóbbi évtizedek eseményei is talán túlzottan igénybe veszik az ember alkalmazkodóképességét. De ez mindig egyéni, van, akit ez jobban érint, van, akit kevésbé. Ez is mutatja, hogy a szorongásnak, mint általában minden betegségnek genetikai alapja van, amit a környezeti tényezők és a gyermekkorban vagy az élet más szakaszaiban átélt traumák felerősíthetnek, ezek a kiváltó triggerek lehetnek.

Az öndiagnózis veszélyes lehet

A szorongásos zavar diagnosztikai kritériumai nem csak a páciens szubjektív megélései. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által használt DCM-V. diagnosztikai rendszernek éppen az a lényege, hogy szigorúan meghatározott kritériumokhoz köti egy adott betegség fennállását. Blazsek doktor szerint ezért fontos a beteg alapos kikérdezése, és a kritériumok alapján felállított diagnózis. A hevenyészett kikérdezés, netán bizonyos betegség öndiagnózisa könnyen félrevihet és rossz terápiához is vezethet. A generalizált szorongás kritériumai:

• legalább 6 hónapig fennálló fokozott szorongás és aggodalmaskodás;
• az érintett személy nehezen tudja ezt kontrollálni;
• a már említett 6 tünetből legalább 3 jelenléte: nyugtalanság, fáradékonyság, koncentrációs nehézség, irritabilitás, izomfeszülés, alvászavar.

Ezen kívül az állapotra jellemző, hogy az nehézséget okoz a páciens mindennapi életében, legyen az a családi élete, a szociális funkciók területe vagy a munka. Az is a kritériumok közé tartozik, hogy ezek a tünetek ne valamilyen szer (alkohol vagy drog) használatának következményei legyenek, illetve ne másik pszichiátriai betegség tüneteiként jelentkezzenek. Ezért fontos a differenciáldiagnózis, hiszen fontos elkülöníteni, hogy a tünetek nem egy másik zavar, például depresszió miatt jelentkeznek-e.

Amivel a páciens felkeres bennünket, az általában egy nagyon egyszerűen megfogalmazható probléma, vagyis maga a szorongás. De nagyon fontos az alapos anamnézis-felvétel, tudnunk kell, mióta tapasztal tüneteket, milyen erősségűek ezek, milyen hatással van mindez az életének különböző területeire, milyen nehézségeket okoz. Ez utóbbi a legfontosabb pont: vagyis, hogy az adott panaszok mennyire zavarják a mindennapi funkcióit. Akkor beszélhetünk ugyanis betegségről, ha ez a zavar már túllép egy adott határt és életminőség-romlást okoz.

Az életmódnak komoly szerepe van

Érdekes szempont, hogy míg a szerhasználat miatt bekövetkező zavarokat el kell különíteni a klasszikus szorongásos zavaroktól, a két állapot társulhat is. Tehát például a szerhasználati zavarhoz komorbid zavarként társulhat pánikbetegség, generalizált szorongás, depresszió vagy más pszichiátriai betegség. Ilyenkor duális diagnózis születik és a kettőt együttesen kell kezelni, addiktológiai és pszichiátriai szempontból is. A szerhasználat ugyanakkor rizikófaktora lehet a pszichiátriai zavaroknak, és az sem ritka, hogy a páciens a már meglévő pszichiátriai betegségét alkohollal, droggal „kezeli”, egyfajta „öngyógyításként”. Természetesen ez sosem fog eredményt hozni, csak időlegesen homályosítja el a problémákat, hosszú távon viszont határozottan ront a helyzeten.

Az életmódnak egyértelműen szerepe van a pszichiátriai zavarok gyógyításában, csak ezek után jöhetnek a gyógyszerek – természetesen azoktól az esetektől eltekintve, amikor a gyógyszernek életmentő vagy elsőrendű szerepe van. A napirend kidolgozása és betartása, a rendszeres testmozgás, a megfelelő étrend és folyadékfogyasztás, valamint a szerhasználat kiiktatása alapvető szerepűek. Természetesen a mai rohanó világban nehéz, talán a legnehezebb az életmódon változtatni, egyszerűbbnek tűnik csak a gyógyszerekre támaszkodni. Holott még a gyógyszerek hatékonyságát is lehet fokozni a megfelelő életmóddal, a jó állapot fenntartásához pedig mindenképpen szükséges.

A mai korszerű gyógyszeres (antidepresszív) kezelés biztonságos, nem okoz függőséget, az esetleges mellékhatások néhány nap alatt elmúlnak és a hatásuk 3-4 hét alatt kialakul, ellenkező esetben más gyógyszerre váltunk, amíg megtaláljuk a beteg számára legmegfelelőbb és leghatékonyabb terápiát.