Főkategóriák
Mások ezeket vették
Vadrepce virágeszencia pipettás kupakkal ellátott gyógyszertári üvegben.
Azok számára, akik búskomorságra, vagy teljes kétségbeesésre hajlamosak. Mintha egy hideg, sötét felhő árnyékolná be őket, s rejtené el szemük elől a fényt és az életörömöt. Állapotuk okát nem feltétlenül lehet megtalálni vagy megmagyarázni. Ebben a helyzetben szinte lehetetlen boldognak és elégedettnek lenni. A vadrepce-állapot mögött befelé forduló személyiség, hajlam a dolgok túl komolyan történő vételére, a boldogság utáni erős vágy, valamint a hangulat bizonyos ritmikus váltakozása áll.
A Bach-virágterápia egy lélekre ható gyógymód lehet. Vadrepce a fény virága. Mély melankolikus periódusok váltják egymást hirtelen, minden látható ok nélkül. Semmihez nincs kedve. Könnyen sírva fakad. Nem akar mozogni. Elszállt a jókedve. Már nem fogadja be a benyomásokat. Úgy érzi lassabban telik az idő. Már nem tud örülni semminek. Egyik pillanatról a másikra letört és lehangolt. Mély melankóliát, világ fájdalmat érez. Súlyos, nyomasztó fekete felhő ereszkedik rá, gyászol a lelke. A normális életből kirekesztettnek érzi magát. Nem lát logikus összefüggést mindennapi élete és mostani állapota között. Teljesen befelé fordult, eluralkodott rajta a szomorúság. Rossz hangulatát mások előtt sem tudja leplezni. Ebből a hangulatból észérvekkel nem lehet kilábalni. Mindaddig ki van szolgáltatva ennek az érzésnek, amíg egyszeriben magától el nem tűnik, akkor úgy érzi mintha rabságból szabadult volna. Fél ettől az állapottól, mert nem tud felülkerekedni rajta. A Bach-virágeszenciák nem a tüneteket kezelik, mint a hagyományos gyógyszerek hanem magát a kiváltó okot oldhatják.Alkalmazása:
Közvetlen bevétel: Hígítás nélkül közvetlenül a szájba csöpögtetünk 2-2 cseppet a kiválasztott eszenciákból. Ekkor azonban számítsunk rá, hogy, hamarabb elfogy. Napi adagja 4x2 csepp. Maximum 7 eszencia használható egyszerre. Mindig ügyelj arra, hogy a keverék pipettája ne érjen a szádhoz, így megőrizheted a keverék sterilitását!
Hígítva: A legáltalánosabban elterjedt a keveréküveg és a pohár módszer, melyeket bemutatok most neked lépésről lépésre. Az Originál Bach-virágeszenciákat használhatod egyesével vagy összeállíthatod azt a kombinációt a 38-ból, ami a jelenlegi érzelmi állapotodnak megfelel. Maximum 7 eszencia használható egyszerre.
Pohár módszer: Cseppents 2-2 cseppet a kiválasztott eszenciákból vagy 4 cseppet a rescue keverékből egy pohár vízbe és lassan kortyold el. Ezt naponta 4 alkalommal ismételd meg.
Keveréküveg: Végy egy 30ml-es cseppentős üveget, töltsd fel buborékmentes ásványvízzel, adjál hozzá 2-2 cseppet a kiválasztott eszenciákból (maximum 7 féléből). Ebből a keverékből naponta legalább 4×4 cseppet kell közvetlenül a nyelvre csepegtetni a nap folyamán. Az így elkészített keverék kb. 3 hétig marad friss, hűvös helyen tartva.
A Bach-virágeszenciák nem olyan érzékenyek, mint a homeopátiás szerek, ezért nem csak vízbe, hanem teába, gyümölcslébe, kávéba is beleteheted.
Összetevők: Vadrepce virágkoncentrátum hígítva 27Vol.% szőlőalkohol-oldatban.
Bach termékek »
Bach Virágesszencia termékek »