Főkategóriák
Mások ezeket vették
Ez a süngomba őrlemény mikroőrlési eljárással készült, így a biológiai hozzáférési képessége és oldhatósága jobb lehet, mint a hagyományosan őrölt gombáé.
A süngomba (Hericium erinaceus, Lions Mane) egy olyan adaptogén gomba, amely támogatja a kognitív funkciókat és az idegrendszer egészségét, valamint segíthet csökkenteni a stressz hatását és fenntartani az érzelmi egyensúlyt. Természetes módon támogatja az immunrendszert, elősegítve a sejtek egészségének megőrzését és az oxidatív stressz csökkentését. Ez a termék 100%-ban alacsony hőmérsékleten szárított bio süngomba őrleményt tartalmaz adalékanyag nélkül.
Hogyan fogyasszuk?
Forrázatot készítünk: fél mokkáskanálnyi gombaport kávés csészébe rakunk, majd a forralóban felforralt vízzel (kb. 0,5-1dl) leforrázzuk, állni hagyjuk, kihűlés után fogyasztjuk. Napjában legalább kétszer érdemes így fogyasztani. Ízlés szerint ízesíthetjük fahéjjal, mézzel, vagy felönthetjük zöldség-gyümölcslével! Ételekbe (pl. joghurt, kefir, túró) belekeverve is fogyasztható.
Ez a gomba mikroőrlési eljárással készül, melynek következtében agasabb a biológiai hozzáférhetősége, így a gomba aktív hatóanyagai könnyebben felszívódnak a szervezetben. A finom őrlési eljárás biztosítja, hogy az hatóanyagok gyorsabban és nélkülözve hasznosuljanak. Javított az oldhatósága, ugyanis a finomra őrölt mikroőrlemény kiválóan oldódik vízben vagy más folyadékokban, így a kávé tökéletes kiegészítője is lehet.
Összetevők: Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó őrölt süngomba.
Tápérték 100g termékben: Energia 645KJ/155Kcal; Zsír 9,2g (amelyből telített zsírsavak 4,9g); Szénhidrát 3,9g (amelyből cukrok 1,7g); Fehérje 14,2g; Só < 0,1g. A tápértéktáblázatban feltüntetett adatok tájékoztató jellegűek, ingadozásuk előfordulhat.
Származás: Magyarországon termesztett és szárított gombaőrlemény. Minőségét megőrzi: az üvegen feltöntett időpontig.
Figyelmeztetés: gombára, gombaspórára allergiásoknak a fogyasztása nem javasolt! A különböző gyógygombák élelmiszerek, melyek önállóan nem alkalmasak betegségek gyógyítására, de adott problémák esetén kiegészíthetik az orvosi terápiát, és hozzásegíthetnek bennünket egy egészségesebb élethez!
A gomba por nem gyógyszer, használata nem helyettesíti az orvosi terápiát, csak kiegészítheti azt. Jelen élelmiszer fogyasztása nem helyettesíti az egészségtudatos táplálkozást és az egészséges életmódot, sem az orvosa által előírt gyógyszeres és egyéb kezelési módokat! Kérdéseivel forduljon orvosához!

Dr. Ganolife termékek »